Hol keressük:
Fenéklakó hal ezért szívesen bújik az iszapba, ahová szinte teljesen be tudja ásni magá, van amikor csak a feje látszik. Szeret megbújni vízbedölt fák, bokrok mellett. Nagyobb tavakban mint például a Balatonon, a partbiztosító kövezések réseiben is előszerettel tanyázik. Nagyobb vizeinkben (mint a Balaton, Velencei-tó, Ferto-tó, ahol rendkívűl erős állomány él) kecsegtet jó angolnazsákmány.

Kapási idok:
Az angolna éjszakai ragadozó, de nappal is vesz magához táplálékot, sőt a legtöbb kapitális angolnát éppenhogy nappal sikerül becserkészni. Holdvilágnál egészen a felszín közelébe rabolnak, elsősorban apró küszöket, ilyenkor hallani cuppogós rablásokat. Hangjukat  harcsáéval nem lehet összetéveszteni, mert a harcsának a rablása mélyebb hangú csobbanás. Az időjárás is befolyásolja rablési kedvüket, napsütésben szinte alig lehet horogra csalni, szeles, esős időben viszont fokozottan aktív, ilyenkor könnyű megfogni. Tapasztalat szerint mélyebb tavakon eredményesek lehetnek a hajnali órák.

Horgászmódszerek:
Legtöbb esetben a fenekező horgászmódszer ajánlott, tulajdonképpen ugyanaz a módszer amit a harcsázásnál alkalmazunk.

Felszerelés:
Masszív, megbízható felszerelés kell, mivel a halat megállás nélkül azonnal a partra kell erőszakolni (nem lehet fárasztani, mert farkával megkapaszkodik a legkisebb akadályba is és letépi magát a horogról). Egyenletes határozott, és erős húzással kell partra kényszríteni. A bot tekintetében követelmény, hogy spiccakciós legyen, hossza 3 m, dobósúlya 80-150 g. Az orsóra férjen fel 0,50-es zsinórból 100 m (50-es orsó), a zsinór 0,35 mm-es legyen. Nem kell megíjedni ha az angolna a pontyozás, vagy harcsázás mellékhalaként jelentkezik, mivel a szerelékek megfelelnek, azaz azonosak lehetnek mind a három haénál.

Csalik:
Állati eredetűek jöhetnek szóba, az angolna apróállatevő, illetve ragadozó. A legjobb a hal, illetve a giliszta. Az élő kishal 3-5 cm legye, illetve szeletbe is felrakhatjuk a horogra. A gilisztát mindig csokorba tűzzük (a kishalak gyakran lecsipegethetik). további lehetséges csalik: marhamáj, lép, tüdodarabka stb.

Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A fársztás anyiból áll csupán, hogy egyenletes húzással pumpálva, távol tartsuk a halat a fenéken lévő akadályoktól amiben megkapaszkodhat, ha ügyesen csináljuk az angolna valósággal kipattan a vízből. Szákolni nem érdemes, mert egyrészt az erőse nyálkás bőrű hal teljesen összepiszkítja a hálót, másrészt könnyedén kibújik belőle. Egyszerűbb a zsinór megfogva partra csúsztatni. Amint kiemeltük a halat a vízből ragadjuk meg újságpapírral, vagy kesztyűvel jó erősen a feje mögött (ha az angolna harcsa vagy ponty helyett jött, biztos kéznél lesz egy dúrvább kialakítású kéztörlő) és a horgot szabadítsuk ki, amennyiben mélyen nyelte el a horgot ne próbálkozzunk, a hal tisztításakor úgy is visszakapjuk a horgot (gyakran elofordúl, hogy nagyon elnyeli a horgot. A halat élvetartani nem éppen egyszerű, minden kis résen ki tud bújni, rendkívül szemfüles, a legjobb módszer nejlonzacskóba belerakni, és a zacskó száját jó erősen elkötni. Legjobb azonnal megölni. A farokrészét erősen odacsapjuk valamilyen kemény tárgyhoz, itt vannak a hal főbb idegrendszeri szervei. A halat nyúzzuk meg, mégpedig úgy, hogy a fejénél fogva felkötjük, a nyakánál körbemetsszük, és a bőrét kombináltfogóval kétoldalt megfogva egy lendülettel, mint egy zoknit lehúzzuk. Utána távolítsuk el a belső szerveit.