Vörös trágyagiliszta

 

Év eleji és év közbeni csalinak a vörös trágyagiliszta tökéletesen megfelel, hidegebb vizeken használta jóval eredményessé teszi horgászatunkat. 

A hagyományos földigilisztától eltérően, testük vékony, színűk vörös, mozgásuk fürgébb. Ez utóbbi két tulajdonságuknak köszönhetően, jóval feltűnőbbek is a vízben. Egyesek szerint, még a szaguk is más ez teszi őket különlegesen vonzóvá a halak számára.

Eredményesen horgászhatunk vele keszegre, kárászra, pontyra, sügérre, balinra, compóra, kecsegére sőt még süllő fajtákra is, de gyakorlatilag szinte az összes édesvízi halfajra. A trágyagilisztával az egyetlen probléma, hogy a törpe harcsák is nagyon kedvelik. Használata fenéken, és lebegtetve egyaránt eredményes lehet. A horogra a gilisztát vékony felépítés miatt (persze a horog méretétől függően), csokorban ajánlott felfűzni, ami etetőanyag használata esetén ellenálhatatlan csemgét jelent halaink számára. Fenekező módszer használatakor az így felkínált csalival termetes méretű kárászokra, keszegekre, pontyokra tehetünk szert. Nem ritka, hogy a jellemzően a meder fenekén táplálkozó ponty még úszózással lebegtetve is elkapja. Sokan használják fel az etetőanyag vonzóbbá tételére. Ebben az esetben a gilisztákat darabolva keverik be az etetőanyagba.

          A trágyagilisztát bármely horgászboltban beszerezhetjük, de mi magunk is megkereshetjük trágyakupacokban, nagy kövek vagy korhadó farönkök alatt. Véleményem szerint a legegyszerűbb, ha tenyésztjük a kert egy félreeső árnyékos szegletében. Egy nagyobb, árnyékot adó fa alatt válasszuk ki a helyet, melyet ritkán háborgatunk, kivéve gilisztagyűjtés és "etetés" alkalmával.  Ássuk fel a földet egy-másfél ásónyom mélyen, a földet ne forgassuk vissza az eredeti helyére, csak azután, miután a frissen lenyírt fű vagy konyhai zöldségek héját közé nem keverjük. Kicsit locsoljuk be a helyet és várjuk meg, míg tömörödik a föld. Ismét lazítsuk fel a földet néhány nap elteltével és egy kis friss élelmet is helyezzünk el a tenyészeten. Vásároljuk meg a tenyészállatokat (két-három doboz giliszta) és helyezzük el őket a tenyészetben. Pillanatok alatt a frissen ásott földbe rejtik testüket és elkezdik a táplálkozást is. Ezt arról vehetjük észre, hogy a zöldséglevelek, vagy gyümölcshéjak eltűnnek a felszínről. Nagyon szeretik állataink a kávézaccot, ami nemcsak táplálja a gilisztákat és szépen gyarapodnak, de meg is keményednek, kapásállóbbá válnak tőle. Táplálékok közül számításba jöhet nyáron a dinnye héja, burgonya és zöldségek héja, frissen vágott fű valamint rothadt gyümölcsök is.

 

     
                  A víz utánpótlást rendszeresen végezzük el, különösen szeles időben és nagy melegben. A túlzott locsolás nem kívánatos, legyünk mértéktartóak, mert saját munkánkat nehezítjük meg azzal, ha sok vizet juttatunk a tenyészetre. A giliszták mélyebbre fognak húzódni és horgászat előtt a begyűjtésük nehezebbé válik. Attól nem kell tartanunk, hogy a giliszták elhagyják a tenyészetet. Érdemes kipróbálni!
 

A legtöbbször keresett horgásztavak

Merenye Horgásztó - Bojlis tóA Merenyei horgásztó méltán népszerű Baranya megyei horgásztavak között. A 120 hektáros horgászvizével a hazai horgásztársadalom körében kivívta hírnevét. Szállást is biztosító horgásztóról csak jó élményekkel lehet távozni. Tovább a Merenye horgásztó adatlapjára

 

Nagykállói horgásztó és szállásA horgásztavak össz területe 32 hektáron terül el. Igen közkedvelt a Szabolcs megyei horgászok körében. A horgászokat több napra is tudják fogadni, hiszen saját horgászházat lehet bérelni a bojlis tavon. Kapitális élményt adhat a horgásztó! Tovább a Nagykállói horgásztavak adatlapjára.

 

Palotás horgásztóNics olyan horgász, aki ne halott volna a Palotás pontyokról! Ez a Nógrád megyei horgászvíz nagyszerű, 63 hektáros vízfelület meghorgászása igen remek horgászélményt nyújt az ide látogatóknak! Tovább a Palotás horgásztó adatlapjára

 

Nagyrédei Horgásztó - bojlis tóA Bács-Kiskun megyei horgásztavak közül kiemelkedő horgászélményt nyújthat a Nagyrédei horgásztó, melynek 22 hektáros területén kiemelkedő horgászélményt kaphatnak az ide látogatók! Több napra is tervezhetünk, hiszen szálláslehetőség is várja az ide látogató horgászokat. Tovább a Nagyrédei horgásztó adatlapjára

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így havonta egyszer kiküldjük az Ön részére az új horgásztavak listáját, amelyek regisztráltak oldalunkra.

Halak, halfajok

Ismerje meg hazánk vizeiben élő halainkat. A horgászathoz elengedhetetlen a halismeret, hiszen nem elég csak azt tudnunk, milyen etetőanyagot, szereléket használjunk, hanem ismernünk kell a hal életritmusát, tartózkodási helyét, táplálkozási szokását. Tovább Halak, halfajok

Ha már megismerte a halakat, ismerje a horgászati módszereiket is, melyet itt olvashatják!

Horgásztavak keresése

Ingyenes regisztráció

Tavak.hu

Üdvözöljük a megújult Tavak.hu oldalunkon!

Hamarosan több horgász cikket olvashat oldalunkon, még átfogóbb horgásztó bemutatókat készítünk, és a halak ismertetését is bővebbre fogjuk szabni. Hamarosan nyereményjátékokat is indítunk, melyben horgászbotokat, orsókat, és egyéb értékes horgász cikkeket lehet majd nyerni! Hamarosan publikáljuk Facebook oldalunkat, mely szorosan fog kapcsolódni nyereményeinkhez!

Hirdetés

Látogatók

Oldalainkat 9 vendég böngészi