Sügér horgászata és ismertetése

 

 

Leírása:
Teste zömök, oldalról lapított és elöl meglehetősen magas.
Szája csúcsállású. Szilárdan ülő pikkelyei hátsó szélükön fogazottak (fésűs pikkely), ezért teste érdes tapintású. Kopoltyúfedőjének hátsó szélén egy nagy tüske ül. Két hátúszóját alacsony bőrszegély köti össze. Első hátúszójában kizárólag tüskék (kemény sugarak),  a másodikban főként lágy sugarak vannak. Hasúszók a mellúszók alatt állanak. Oldalvonala a hát vonalával párhuzamosan halad. Színezete. Feje sötétszürke. Fekete márványozottsággal, háta sötétzöld, oldalai zöldessárgák, 5-9 sötétebb harántpásztával. Hasa fehér. Első hátúszójának végén fekete foltot visel. Has és farok alatti úszója vörös.

 

Életmódja:                                                                                                                                                                    
Folyóvizek lassú folyású alsó szakaszán és különösen állóvizekben általánosan elterjedt hal. A kemény aljzatú helyeket kedveli, de az iszaposabb részekről sem hiányzik. Ragadozó életmódot folytat, csak élő álatokkal táplálkozik. A fiatalok kezdetben apró rákokkal, majd rovarlárvákkal táplálkoznak, második életévükben már apró halakat is elfognak. Az idősebbek a vízinövények közt leselkednek és törnek rá a csapatosan járó kisebb halakra, emellett megeszi a rákot, csigát, halikrát.

Szaporodása:                                                                                                                                                                   
Hároméves korában éri el ivarérettségét, márciusban – áprilisban, 10 – 20 °C hőmérsékletű vízben szaporodik. Ikráját 1 – 2 méteres zsinórszerű nyálkás kötegekben kövekre, fadarabokra vízinövényekre kora reggel rakja le. Rendkívül szapora: egy 200 grammos nőstény 200 -300 ezer ikrát rak. Nagy csapatokba verődve telel át. Növekedése lassú.
Jelentősége. Húsa jóízű. Szaporasága és falánksága miatt a halivadékban és halikrában jelentős kárt okoz.

 

 

About Tavak.hu

Ez is érdekelheti

Törpeharcsa horgászata és ismertetése

Úszóval vagy fenekezéssel egyaránt fogható. Csaliként elsősorban a giliszta jöhet számításba, de az apró élő …

Vélemény, hozzászólás?

Sahifa Theme License is not validated, Go to the theme options page to validate the license, You need a single license for each domain name.