Harcsa (Silurus glanis) 

Előfordulás

Vizeink legnagyobbra növő, állóvizekben és folyókban egyaránt elterjedt ragadozó hala. Az európai harcsa (Silurus glanis L.) természetes elterjedési területe Közép- és Kelet-Európa, de Ázsiában is megtalálható. Északon a 60. szélességi fok képezi a határt, Dél- Svédország, Finnország és a Balti-tavak területe (Onyega-tó, Ladoga-tó). Élőhelyével szemben alig támaszt igényeket. A tavakban és folyókban egyaránt jól érzi magát, sőt a nagy folyók torkolatvidékén a félsós (brack) vizekben is előfordul. Nyugodtan kijelenthető, hogy ideális életteret nyújtanak számára a felduzzasztott folyószakaszok, a víztárazók, ezekben mindenhol jelentős harcsaállomány alakult ki. Kedveli a mély vizeket. Fontos számára a megfelelő búvóhely, de elsősorban a táplálék mennyisége meghatározó. A vizek szennyezettségét aránylag jól tűri, az oldott oxigén mennyiségére sem igazán érzékeny

Magyaroszágon nagyobb folyóink Duna, Tisza, Körösök, Rába (rendkívül gazdag harcsaállománnyal rendelkezik), valamint nagyobb tavaink Balaton (Fonyódi árok, Tihanyi kút kb. 11 m-es mélysége), Velencei tó, Fertõ -tó, és holtágaink Fadd-Dombori duna holtág, Ráckevei Duna, Holt-Körösök, Alcsiszigeti Holt-Tisza (harcsaállománya jó viszont meg kell keresni õket, fõleg a repülõtér és a gáztelep alatti vízrészek kecsegtetnek jó eredménnyel) rendelkenek jelentõs harcsaállománnyal.

Táplálkozás

Elsődleges táplálékát különböző halfajok alkotják, de gyakorlatilag mindent megeszik ami él és mozog, sőt néha még a dögevéstől sem riad vissza. A harcsa nagysága ellenére megmarad a változatos étrend mellett, étlapján szerepelnek: férgek, rovarlárvák, puhatestûek, csigák, rákok (gyomortartalom vizsgálat alapján a rák fõleg nyári idõszakban képezi táplálékának jelentõs részét), de az egeret, békát, patkányt is fogyasztja, sõt egyes vizeken a nagyobb harcsák a vízimadarakat is lehúzzák. Halak közül inkább a kisebb példányokat ragadja meg hatalmas szája ellenére, tehát keszegeket, sügeret, compót, néha elõfordul, hogy a növendék nemeshalállományban is kárt tesz, ezért nagymértékû szakértelmet igényel a kihelyezése.

Szaporodás

Párosan, fészekre ívó halfaj. Ívásához 20 C körüli, inkább feletti vízhőmérséklet szükséges. Ezt a hőfokot hazai vizeink általában május-június folyamán érik el. Ívóhelyeként rendszerint szakadó partokról vízbelógó fűzfagyökeret választ, ennek hiányában ívik más víz alá kerülő növényre, de akár vízinövényre is. Az ikrák átmérője 1,5-2,0 milliméter, méretük a kikelésig jelentősen növekszik. Kezdetben az ikra ragacsos erősen tapad a gyökerekhez szilárd csomókba. A fejlődés során csökken az ikrák ragacsossága, igen érzékenyek ebben a stádiumban, különösen a mechanikai sérülésekre. Ha a vízfenékre ilyenkor lehullanak, akkor elpusztulnak. Az ikrából az ivadék 23-25 Celsius-fokos vízben 2,5-3 nap alatt kel ki. A kis harcsalárvák kezdetben fényérzékenyek. A harcsa az első életév végére 15-20, a második év végére 30-40, a harmadik és negyedik évben elérik az 50-80 centiméteres testhosszúságot és a 3 kg- os testtömeget.