Home / Halak ismertetése és horgászati módszereik / Keszegfélék horgászata és ismertetése

Keszegfélék horgászata és ismertetése

A dévérkeszeg teste oldalról lapított magas, a fiatalabb példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az öregebbek sárgásbronzosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a “keszegjellem legtörzsökösebb alakjaként” jellemezte.Kedveli a lassabb folyású folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában, Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a Tisza-tóban nagy állományban élnek). Szinttáj is van róla elnevezve az ún. dévér-szinttáj. Ormányszerűen előrenyújtható szájával az iszapban keresi táplálékát, csigákat kisebb kagylókat, árvaszúnyoglárvát, amely a legsikeresebb csalija is. Mint szájállása is elárulja élelmét elsősorban a fenéken keresi, de állóvizekben gyakran található vízközt is, ritkán feljön a felszínre is főleg a hajnali órákban.

Íz- és szagérzékelése fejlett, messziről megérzi az etetőanyag szagát, kedveli az édes ízűeket, de főleg tavasszal eredményesek lehetünk ha a natúr etetőanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén, sokszor a halak háta is kilátszika vízből, ilyenkor prédául szolgálhatnak a nagyobb példányok a vízimadaraknak, víziemlősöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el ebben az időben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást. Sőt egy időben Svédországban még a harangozás is tilos volt a vizek közelében fekvő templomokban, hogy az ívást ne zavarják.Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege a 4-5 kilogrammot.


Karikeszeg (Blicca bjoerkna)

Leginkább dévérkeszegre emlékeztet alakja, de ha jobban szemügyre vesszük szembetűnik a különbség, a dévérkeszeggel ellentétben a páros úszóinak töve vöröses, hátvonala a tarkón nyergesen hajlik.
A csendes homokos, agyagos fenekű vizeket kedveli, sokszor a dévérkeszeg mellett is előfordul, az iszapos részeket kerüli.
Ívása május-június hónapra tehető, íváskor úszóival élénken csapkod, fürdik akárcsak a ponty.


Bagolykeszeg (Abramis sapa)

Nagyobb folyóink és tavaink hala dévérezés közben akadhat horogra. Pikkelyei ezüstösen csillogók, nagyobbak mint a dévérkeszegnek, teste elnyújtottabb. Szájára boruló tompa orra alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni a többi keszegfélétől.
Táplálékát elsősorban az aljzatról csipegeti, szájállása utal erre.
Ívása tavasszal kezdődik elhúzódhat a nyár elejéig.


Lapos keszeg (Abramis ballerus)

A dévérkeszegnél laposabb hátú, elnyújtott testû hal, pikkelyei ezüstösen csillogók. Szája középállású ebbõl ítélve a táplálékát a vízközt szerzi meg. Farok alatti úszója feltûnõen hosszú alapú. Tartózkodási helyei nagyobb folyóink mély vize kedveli a kicsit élénkebb folyású szakaszokat, Tiszában elég szép állománya él. Húsa nagyon szálkás, így csak ritkán kerül a halpiacra nagy tömegben.
Növekedése lassú maximális mérete 20-30 centiméter és 0,30-050 kilogramm.


Szilvaorrú keszeg (Vimba vimba)

A nevét onnan kapta, mivel orra kékes és gömbölyded akár a szilva, kissé túlnyúlik a szájon. Hengeres testû ezüstös pikkelyû hal, farokalatti úszója rövidebb mint a dévérkeszegé. Nagyobb folyóinkban fõleg a Dunában és a Tiszában él, többnyire a talaj közelében él. Táplálékát így rovarlárvák, csigák, férgek képezik. Ívása május-június hónapra tehetõ, ikráját növényekre bocsátja, egy nõsténytõl akár 50-100 000 ikra is származhat.
Növekedése lassúnak mondható leggyakoribb a tenyérnyi méretû példány, maximálisan 25-30 centiméteresre 0,20-0,40 kilogramosra nõ meg.
A Vaskapu megépítése előtt példányai elvándoroltak egészen a tengerig. Húsa nagyon szálkás.


Bodorka (Rutilus rutilus)

Ezüstös testû kissé magas hátú hal, pikkelyei a hátoldalon zöldesfeketék. Úszói vörhenyes színûek, szeme búzaszínú (ezért nevezik búzakeszegnek). Hasvonala göbölyded lekerekített.
Igénytelen hal, egyaránt jóérzi magát kisebb folyókban, csatornákban, tavakban, tározókban. Mindenütt nagy mennyiségben megtalálható, az európai vizek legnagyobb számban elõforduló halfaja.
Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló, vagy lassúb folyású részeket kedveli. Homokos kavicsos aljzatú holtágakban keressük, kerüli az iszapos részeket.
Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre, bejut a holtágakba és bent is marad. Az áradó folyó zavaros vizében elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással felfelé.Egyike a hideg vízben, sõt jég alól is fogható halfajainknak.
Ívása április elejére tehetõ.Rendkívül szapora, 80-10 000 ikrát is lerak.
A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát, inkább a tisztás részeket kedveli. A másodnyarasnál idõsebb bodorka a mély, nyílt vizet kedveli, mély nádasokat, hínarasok meder felõli részét.
Táplálkozását tekintve mindenevõ, étlapján egyaránt szerepelnek rovarlárvák, apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék, zöldmoszatok.
Növekedése táplálékban gazda vizekben gyorsnak mondható, az átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban elõfordulhatnak 1 kilogrammos példányok is.


Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythropthtalmus)

Teste széles háta kissé magas, kecsesnek mondható. Háta olajzöld. Pikkelyei nagyok, színezete fõleg az idõsebb példányoknál aranyló, pikkelyei nem nyálkásak. Úszói vérvörösek. Szeme narancssárga felsõ része vörös. Szája felsõ állálsú ami a felszíni táplálkozásáról árulkodik.
tartózkodási helyei nagyobb folyóöblök, holtágak, mesterséges és természetes tavak (igen szép állománya él a Balatonban és a Velencei-tóban). Csapatosan él, nagy kiterjedésû nádasokban, hínarasokban találja meg kedvezõ életfeltételeit. A compó és a kárász társhala. A felszíntõl kb. 15 centiméterre mozog, a bodorkával ellentétben a vörösszárnyú nem szereti az árnyékot.
Természetes táplálékai, vízi növények hajtásai, zöldmoszatok, férgek, rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok.


Jászkeszeg (Leociscus idus)

Kissé magas hátú, oldalról lapított, testalkata miatt a vaskosabb pontyfélékhez tartozik. Szája középállású, csúcsba nyíló. Háta szürkésfekete, zöldessárga csillogással, oldala aranysárga. Szemgyûrûje citromsárga. Hátúszója palaszürke, a többi úszója pirosas színbe játszó.Folyó és nagyobb állóvízünken egyaránt megtalálható. Fõleg a fenék közelében tartózkodik de szívesen feljön a felszín közelébe a vízre hullott rovarokra vadászni.
Elterjedési területe Európa középsõ, illetve keleti felére tehetõ, elõfordul Ororszországban és Skandinávia déli vizeiben.
Többnyire csoportos, folyóvízi hal, de elõfordul élõhelyével összekötött holtágakban is. A vízszennyezést jól tûri, ezért fordul elõ nagy számban a Dunában Budapest alatt.
Növekedését a Dunán vizsgálták, miszerint az 1. évben 6-8 cm-es, a 2. évben 10-20 cm-es, az 5. életév végére elérheti a 26-35 cm-t és a 350-900 g testtömeget. Táplálékban gazdag vizekben növekedése értelemszerûen gyorsabb. Táplálkozását tekintve a jász mindenevõnek mondható. Fogyasztja a vízinövények hajtásait, az aljzatról az algalepedéket, planktonikus élõlényeket, férgeket, rovarlárvákat, felszínre hulló bogarakat, fõleg nagyobb példányai a halivadékot is ragadozza. Ivarérettségét élete 3-5. évében éri el, ívóhelyét csoportosan keresi fel áprilistól júniusig, kb. 60-150 000 ikrát rak le. Az ikra erősen tapadó, fenékre vízinövényekre ragad. Az embrió 10-20 nap alatt kel ki, de ez kedvezõtlen idõjárási viszonyok miatt elhúzódhat.


Paduc (Chondrostoma nasus)

Teste nyújtott izmos, kissé hengerded alakú. Törzse nyúlánk, vaskos, hátvonala kissé domború. Színezete a hátoldalon sötétzöld-barnászöld, oldalai fokozatosan világosodnak, pikkelyei ezüstösen csillogók. Hátúszója kékesszürkés, a többi úszója vöröses árnyalatú, farokúszója szürke szegélyû. Szája jellegzetesen alsó állású. Mindkét ajka erõs, porcos felépítésû, egyenes vonalú (ezért hívják népiesen vésettajkú paducnak). Szájmérete testméretéhez igen kicsi. Orra kékesszederjes árnyalatú, ajkai rózsaszínûek. Látása, szaglása fejlett.
Leginkább a gyors folyású kavicsos, homokos medrõ nem túl mély vízrészeket kedveli. Tavasszal csapatokba verõdve tartózkodik a kõrézsûkök, sóderzátonyok lankásabb esésein. Nyár végén, õsz elején a sebes és a lassú folyás határán lehet megtalálni, míg õsz végén és télen behúzódik a folyó mélyebb részeire.
A paduc egyaránt elfogyasztja az apró állati eredetû táplálékot, valamint a köveken megtelepedett algabevonatot, amit oldalra fordulva csipkedi le. Télen is táplálkozik.
Április végén májusban nagy csapatokba gyűlve ívik, rendszerint kisebb mellékfolyókba húzódik fel.


Küsz (Alburnus alburnus)

Nyújtott testû hal, úszói erõteljesek, háta sötét olajzöld, oladala ezüstösen csillogó. Pikkelyei nagyok és ezüstös csillogásúak, guanidint tartalmaznak, amit régebben a körömlakk gyártásnál használtak alapanyagként. szája felsõállású. Szemgyûrûje hamvassárga színű. Majdnem minden folyó és állóvizünkben megtalálható, szeret a nyílt vízen a felszín közelében tartózkodni, különösen kedveli az oxigéndús zuhogók alatti vizeket. Táplálkozását tekintve mindenevõ, hiszen egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetû táplálékot. Szívesen legeli a kövekre tapadt algabevonatot. Május június hónapban ívik, rendszerint a partmenti növényzetre, a Balatonon sokszor a fürdõzõk között csapkodva rakják le ikráikat a partmenti köveken megtapadt algabevonatra. Igen gyakran elõfordul, hogy egy nagyobb vihar után ikrák százezrei pusztulnak el, a kövekről a partra sodródva. Növekedése lassú, kifejlett példányok testhosszúsága elérheti a 15-20 cm-t.
Sok helyen szívesen fogyasztják kemény húsát, főleg ruszlit készítenek belőle.

About Tavak.hu

Ez is érdekelheti

Törpeharcsa horgászata és ismertetése

Úszóval vagy fenekezéssel egyaránt fogható. Csaliként elsősorban a giliszta jöhet számításba, de az apró élő …

Vélemény, hozzászólás?