Busa horgászata

      Ez a hal nálunk tájidegen halnak számít, származási helye az Amur és az attól délre eső folyók vízrendszere. Hazánkban 1963-ban telepítették be és mivel jól alkalmazkodik környezetéhez, ezért hamar elterjedt az összes jelentős folyó- és álló vizünkben, holtágainkban.
Elsősorban fitoplanktonokat és zooplanktonokat eszik, tehát egyik kifejlet hazai halfajunknak sem táplálék konkurense, de mivel planktonokat eszik ezért a halfajok ivadékai elől fogyasztja el azokat.

 

     Horgászatához tehát fontos tudnunk, hogy úszó planktonnal táplálkozik, amit nem igazán tudunk horogra húzni, mivel vagy nincs ilyen kishorog, ebből következik az, hogy a busa horgászatában teljesen el van fogadva a külső akasztás, mert ez a hal nem táplálkozik a hagyományos módon vett a horgászatban használatos növényi, vagy állati eredetű csalival. Ugyanis a busa vízszűrésre specializálódott, ami annyit jelent, hogy a vizet beszívja megszűri és a felesleges vizet kiengedi a kopoltyúján a táplálékot tovább jutatja az emésztőrendszerébe. Ebből adódik a megfogásához alkalmazott sportszerű horgászmódszer.
A tapasztalatok alapján a busa gyorsan felfigyel a vízbe jutatott etetőanyagfelhőre, mely oda csalja őket táplálkozni. Ha direkt busára szeretnénk horgászni akkor ha az etetőanyaghoz keverhetünk egy kis kukorica- vagy lucernalisztet esetleg egy kis tejport. De szereti az édeset is főleg a méz és vanília ízesítést.
Az etetőanyagot úgy kell bekeverni, hogy a vízbeérést követően azonnal szétessenek a gombócok és a vízoszlop közepén fejtsék ki hatásukat. Folyamatosan kell etetni, hogy az etetőanyag felhő állandó legyen.
Általában a vízoszlop felénél horgászunk rájuk úszós vagy fenekező módszerrel. Ne felejtsük el, hogy mivel igen erős és esetleg jókorára megnövő hallal állunk szembe ehhez válaszuk meg a felszerelésünket is. Ja és a horogra nem fontos csalit tenni, vagyis a legalkalmasabb csali egy szem technopufi, amit szürcsölése közben beszippant és máris lehet fárasztani.

 

Most nézünk meg egy módszert:

 

A hozzávalók és az összeszerelése:

  


A hajszálelőke és a technopufi valamint a horog kapcsolat, bojli-fűzőtű segítségével.

Össze kötve a un. busafa amire technopufit rálehet húzni, valamint egy darab forgókapoccsal ellátott karabiner, mely a főzsinórra van erősítve és a horgok rá vannak kötve.

Na és az előkezsinórra kötött technopufi...


...és a kész szerelék mellyel meg lehet fogni a busákat.

 

A legtöbbször keresett horgásztavak

Merenye Horgásztó - Bojlis tóA Merenyei horgásztó méltán népszerű Baranya megyei horgásztavak között. A 120 hektáros horgászvizével a hazai horgásztársadalom körében kivívta hírnevét. Szállást is biztosító horgásztóról csak jó élményekkel lehet távozni. Tovább a Merenye horgásztó adatlapjára

 

Nagykállói horgásztó és szállásA horgásztavak össz területe 32 hektáron terül el. Igen közkedvelt a Szabolcs megyei horgászok körében. A horgászokat több napra is tudják fogadni, hiszen saját horgászházat lehet bérelni a bojlis tavon. Kapitális élményt adhat a horgásztó! Tovább a Nagykállói horgásztavak adatlapjára.

 

Palotás horgásztóNics olyan horgász, aki ne halott volna a Palotás pontyokról! Ez a Nógrád megyei horgászvíz nagyszerű, 63 hektáros vízfelület meghorgászása igen remek horgászélményt nyújt az ide látogatóknak! Tovább a Palotás horgásztó adatlapjára

 

Nagyrédei Horgásztó - bojlis tóA Bács-Kiskun megyei horgásztavak közül kiemelkedő horgászélményt nyújthat a Nagyrédei horgásztó, melynek 22 hektáros területén kiemelkedő horgászélményt kaphatnak az ide látogatók! Több napra is tervezhetünk, hiszen szálláslehetőség is várja az ide látogató horgászokat. Tovább a Nagyrédei horgásztó adatlapjára

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így havonta egyszer kiküldjük az Ön részére az új horgásztavak listáját, amelyek regisztráltak oldalunkra.

Halak, halfajok

Ismerje meg hazánk vizeiben élő halainkat. A horgászathoz elengedhetetlen a halismeret, hiszen nem elég csak azt tudnunk, milyen etetőanyagot, szereléket használjunk, hanem ismernünk kell a hal életritmusát, tartózkodási helyét, táplálkozási szokását. Tovább Halak, halfajok

Ha már megismerte a halakat, ismerje a horgászati módszereiket is, melyet itt olvashatják!

Horgásztavak keresése

Ingyenes regisztráció

Tavak.hu

Üdvözöljük a megújult Tavak.hu oldalunkon!

Hamarosan több horgász cikket olvashat oldalunkon, még átfogóbb horgásztó bemutatókat készítünk, és a halak ismertetését is bővebbre fogjuk szabni. Hamarosan nyereményjátékokat is indítunk, melyben horgászbotokat, orsókat, és egyéb értékes horgász cikkeket lehet majd nyerni! Hamarosan publikáljuk Facebook oldalunkat, mely szorosan fog kapcsolódni nyereményeinkhez!

Hirdetés

Látogatók

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Természetes csalik

Pontyok csemegéje: Kukorica a horgon
Keszeg, kárász, ponty: Csonti, pinki, báb
Ritka csemege: Etetőszúnyog
Örök favorit mindenkinek: Vörös trágyagiliszta